A magyar nyelv éve 2009

„Magyar Nyelv Éve – 2009” – nyílt pályázat eredményei

„Magyar Nyelv Éve – 2009” – nyílt pályázat eredményei

A Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága a „Magyar Nyelv Éve - 2009” keretében 2009. április 24-én nyílt pályázatot hirdetett Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója tiszteletére 2009-ben megvalósuló programokra. A pályázaton felhasználható pénzügyi keret: 80 millió Ft volt. 

A május 25-i határidőig összesen 132 pályamű érkezett. A bírálóbizottság 115 pályamunkát tartott támogatásra érdemesnek, ebből 41-et az első kategóriában és 74-et a második kategóriában. A pályázat során azok a programok részesültek támogatásban, amelyek Kazinczy Ferenc személyét, és korát, a nyelvi, kulturális és társadalmi modernizációt állították a fókuszba, nyelvünket a nyelvhasználók körében népszerűsítik, valamint azon alkotások/produkciók, amelyek a művészet sajátos eszközeivel mutatják be/népszerűsítik a kortárs művészet és a mai magyar nyelv kapcsolatát. 

A bírálóbizottság  tagjai: 

  • Dr. Debreczeni Attila, igazgató, Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet, Debreceni Egyetem BTK, a bizottság elnöke
  • Dr. Borbáth Erika, főigazgató, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
  • Dr. Fábri Anna, nyugalmazott egyetemi docens, kandidátus
  • Dr. É. Kiss Katalin, kutató professzor, Elméleti és Kísérletes Nyelvészeti osztály, MTA Nyelvtudományi Intézet
  • Dr. Lauter Éva, főigazgató, Balassi Intézet
  • Péliné Dr. Bán Éva, vezető főtanácsos, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Művészeti Főosztály
  • Zentai Péter László, elnök, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Országos Egyesülete

 

Érk. 
szám:
Pályázó neve, 
székhelye, címe
Pályázat 
tárgya
Össz.ktg. Igényelt 
összeg
Javasolt 
összeg
é/PI-58 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
945 01 Komárno, Villanytelep u. 2.
Kazinczy Ferenc-Emlékkonferencia 1,700,000 1,000,000 800,000
é/PI-58 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 
945 01 Komárno, Villanytelep u. 2.
Képzőművészeti verseny/pályázat a Magyar Nyelv Éve alkalmával - Az anyanyelvvel kapcsolatos magyar irodalmi alkotások vizuális megjelenítése 1,000,000 700,000 500,000 Ft
K/4116 Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány 
400006 RO.Cluj-Napoca, Clinicilor u. 18.
"Jót s jól" rendezvénysorozat - Kazinczy Ferenc emlékére 826,000 578,000 400,000 Ft
K/4117 Szarkaláb Kulturális Egyesület 
400441 RO.Cluj-Napoca, Ariesului 23.
Anyanyelv-ápoló foglalkozások kisiskolásoknak - Kazinczy Ferenc emlékére 752,000 525,000 400,000 Ft
K/4284 Pro Scholis-Gömör és Nógrád Közoktatás-fejlesztéséért 
97901 Rimavská Sobota, Daxnerova 35-37.
Nyelvédesanyám - felnevelő szülőföld - pedagógiai projekt 1,398,000 600,000 300,000 Ft
K/4367 Hatvan Városi Művelődési Központ és Könyvtár 
3000 Hatvan, Kossuth tér 3.
"A hazai nyelv a nemzeti szeretet legszorosb kapcsa.." c. programok megvalósítása 740,000 500,000 300,000 Ft
K/4398 Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 
410404 RO.Oradea, Bernard Shaw u. 36, B1. C8, ap. 8.
"A bölcsőtől a sírig" c. tudományos konferencia megrendezése 266,437 186,437  
K/4366 Corvina Kiadó Kft. 
1086 Budapest, Dankó u. 4-8.
Georg Steiner: Bábel után - nyelv és fordítás c. könyv megjelentetése 2,100,000 1,400,000 1,400,000 Ft
K/4398 Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 
410404 RO.Oradea, Bernard Shaw u. 36, B1. C8, ap. 8.
"A bölcsőtől a sírig" c. tudományos konferencia megrendezése 266,437 186,437 180,000 Ft
K/4400 PROTEA Közhasznú Kulturális Egyesület 
1085 Budapest, Pál u. 6.
"Éjjelemnek bájos mécse.." (A szerelmes Kazinczy) c. kötet megjelentetése 1,636,000 1,059,000 800,000 Ft
K/4467 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ 
9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
Észt - magyar kisszótár megjelentetése 1,000,000 700,000 0 Ft
K/4473 Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 
1014 Budapest, Dísz tér 15.
"Kazinczy, a Rádayak és a felvilágosodás"  
országos középiskolai művelődéstörténeti vetélkedő 2009
3,464,114 793,514 800,000 Ft
K/4472 Honismereti Szövetség 
1011 Budapest, Corvin tér 8.
Honismeret folyóirat 2009/5-ös tematikus számának megjelentetése 908,500 500,000 500,000 Ft
K/4505 Hungarofest Kht.-Égtájak Iroda 
1072 Budapest, Rákóczi út 20.
"Anyád nyelvét bízták rád a századok"-Művészetek határok nélkül c. színpadi produkció 5,643,165 1,000,000 1,000,000 Ft
K/4513 Magyar Comenius Társaság 
3950 Sárospatak, Eötvös u. 7.
Bibliotheca Comeniana XIV. kötete: Comenius és Kazinczy szellemében 650,000 300,000  
K/4506 EX Symposion Alapítvány 
8200 Veszprém, Ányos Pál u. 1-3.
EX Symposion, Rendszerváltás gyerekszemmel c. 2009/4 számának megjelentetése 1,470,000 1,029,000 0 Ft
K/4509 Magyar Mezőgazdasági Múzeum 
1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
Mezőgazdasági szaknyelvünk "szokott és szokatlan" szavai és ehhez kapcsolódó Tudományos konferencia, tanulmánykötet megjelentetése 2,474,800 1,500,000 1,000,000 Ft
K/4513 Magyar Comenius Társaság 
3950 Sárospatak, Eötvös u. 7.
Bibliotheca Comeniana XIV. kötete: Comenius és Kazinczy szellemében 650,000 300,000 300,000 Ft
K/4514 Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete 
1146 Budapest, Hermina út 47.
"Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül" /Kölcsey:Huszt/ c. konferencia megvalósítása 1,460,000 1,160,000 800,000 Ft
K/4515 Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár 
8000 Székesfehérvár, Sóstó ltp. 1.
Májusi nyelvelő c. program megrendezése 991,136 693,795 0 Ft
é/PI-96 Angyalföldi Szent László Plébánia 
1139 Budapest, Béke tér 1/a.
Időutazás a történelemben a magyar irodalom nagyjaival c. program 705,000 200,000 200,000 Ft
K/4554 Lucidus Kiadó és Szolgáltató Bt. 
1192 Budapest, Gomb u. 7.
Miskolczy Ambrus: A nyelvújítástól a politikai megújulásig-Kazinczytól Kossuth-ig c. könyv megjelentetése 1,660,000 930,000 700,000 Ft
K/4555 Komédium Színház és Kulturális Szolgáltató Kht. 
1054 Budapest, Tüköry u. 5.
Summa-Egy elfeledett magyar nyelvemlék c. irodalmi est. 1,250,000 875,000 600,000 Ft
K/4556 Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény 
5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos út 135.
"A megújuló nyelv - miért változik a nyelv" c. konferencia megvalósítása 200,000 140,000 140,000 Ft
K/4557 Ráció Kiadói Kft. 
1072 Budapest, Akácfa u. 20.
Tóth Orsolya: A változatlan és változó c. kötet megjelentetése 1,024,000 644,000 600,000 Ft
K/4558 Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 
5700 Gyula, Béke sgt. 35.
"Nyelvében él a Nemzet" előadássorozat és vetélkedő középiskolás fiataloknak 950,000 650,000 500,000 Ft
K/4559 Híd Alap 
24000 Szabadka, Strossmayer u. 6.
Tövisek és virágok pódiumjáték Kazinczy Ferenc epigramma gyűjteményéből 1,410,000 480,000 400,000 Ft
K/4560 Bocskai és Európa Kulturális Közhasznú Egyesület 
4163 Szerep, Nagy út 91.
"Thália szekerén" c. színdarab 2,190,000 1,460,000 500,000 Ft
K/4561 Tokaji Írótábor Egyesület 
3527 Miskolc, Baross Gábor u. 14.
"Élő nyelv, élő irodalom Hagyomány és jövő" 
c. Tokaji Írótábor
6,100,000 800,000 800,000 Ft
K/4552 Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 
98201 Tornalja, Béke u. 45.
"Nyelvédesanyám-felnevelő szülőföldem" c. projekt megvalósítása 1,518,000 300,000 300,000 Ft
K/4562 Kecskeméti Ifjúsági Otthon 
6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.
Kazinczy és Katona koszorúi - versmondó verseny a Katona Napok keretében és "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok" - felolvasóverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából kecskeméti diákok számára 300,000 170,000 170,000 Ft
K/4563 Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete 
3400 Mezőkövesd, Szent László tér 24.
"Magyar Nyelv Éve-2009" kapcsán Matyóföld kultúrájából c. írás megjelentetése 200,000 140,000 0 Ft
K/4564 Universitas Kulturális Alapítvány 
1193 Budapest, Csokonai u. 12.
Dayka Gábor összes műveinek kiadása 3,338,000 1,500,000 1,000,000 Ft
K/4565 Salvador Cabaret produkciós Iroda Kulturális és Szolgáltató Kft. 
1044 Budapest, Megyeri út 116/B.
Irodalmi programok: Rendhagyó irodalom órák középiskolák részére 1,000,000 700,000 0 Ft
K/4567 Könyvtár és Művelődési Ház 
2766 Tápiószele, Posta u. 2.
"Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus"  c. vetélkedő megrendezése 278,000 158,000 100,000 Ft
é/PI-100 Magyar Versmondók Egyesülete 
1011 Budapest, Corvin tér 8.
"Tövisek és Virágok 2009-ben" Előadásművészeti találkozók és versenyek rendezése a Kazinczy emlékév keretében. 2,100,000 1,300,000 600,000 Ft
é/PI-103 Magyar Könyv Alapítvány 
1146 Budapest, Hermina út 57-59.
Mindörökké magyarul c. előadássorozat 3,750,000 2,700,000 0 Ft
K/4568 Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 
7150 Bonyhád, Kossuth u. 4-6.
Lotz János nyári diákegyetem-Nyelvészet és kommunikáció a XIX-XXI. században c. program 1,800,000 1,200,000 1,200,000 Ft
é/PI-97 Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete 
24000 Szabadka, Dure Dakovica 23/II.
Kazinczy és a nyelvreform irodalmi matinék szervezése középiskolások részére 975,000 685,000 300,000 Ft
K/4569 Hevesi Sándor Színház 
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 3.
Az alkotás fordítása és a fordítás alkotása c. program 1,450,000 500,000 400,000 Ft
K/4612 Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ 
6500 Baja, Telcs Ede u. 12.
"Szólj, s megmondom ki vagy" c. vetélkedők megvalósítása 720,000 500,000 300,000 Ft
K/4615 Egri Kulturális és Művészeti Központ 
3300 Eger, Bartók Béla tér 6.
Könyvjelző Irodalmi és Nyelvi Napok c. rendezvénysorozat megvalósítása 2,413,200 1,661,600 700,000 Ft
K/4624 TIT Kossuth Klub Egyesület 
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
"Kazinczy és kora a kortárs irodalom tükrében" - sorozatok a József Attila Szabadegyetemen 4,346,000 3,042,200 1,000,000 Ft
K/4623 Lélekpendítők Társasága 
3100 Salgótarján, Kassai sor 2.
"Útjaink, állomásaink .. A magyar nyelv mestereinek nyomán" Kárpát-medencei anyanyelvi olvasótábor fiataloknak 2,552,500 1,000,000 1,000,000 Ft
K/4622 Énekmondó Alapítvány 
8900 Zalaegerszeg, Napsugár u. 49.
"Vers-elő" Zalaegerszegi Énekmondó fesztivál megrendezése 800,000 420,000 400,000 Ft
K/4621 Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 
1011 Budapest, Corvin tér 8.
"Anyanyelvünk éjjel-nappal" c. programsorozat 600,000 420,000 400,000 Ft
K/4620 "Gyermekeinkért-Sátoraljaújhely" Alapítvány 
3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.
"Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati tanulmányi verseny országos döntője a "Kazinczy Év" jegyében 9,414,000 4,000,000 2,000,000 Ft
K/4619 Mácsai Sándor Művelődési Ház 
4183 Kaba, Szabadság tér 9.
"Anybeszélet" a magyar kultúrában c. rendezvények megvalósítása 500,000 350,000 300,000 Ft
K/4618 Bibó István Közéleti Társaság 
1137 Budapest, Szent István krt. 16.
"Kétnyelvűség, fordítás,közvetítés" c. konferencia megvalósítása 916,000 536,000 0 Ft
K/4617 Metropolis Media Group Kft. 
3794 Boldva, József Attila u. 35.
"A nyelv megújulása a nyelvújítástól napjainkig az SF irodalom tükrében - Az SF, mint a magyar nyelv megújítója" 6,270,000 1,500,000 1,500,000 Ft
K/4629 Korunk Baráti Társaság 
400304 RO.Kolozsvár, Eremia Grigorescu 52.
Új felvilágosodás - A Korunk októberi, tematikus emlékszámának megjelentetése 1,280,200 610,000 600,000 Ft
K/4628 Írók Alapítványa-Széphalom Könyvműhely 
1068 Budapest, Városligeti fasor 38.
Kazinczy Ferenc utazásai c. könyv második, névmutatóval bővített, javított kiadása 2,150,000 1,500,000 0 Ft
K/4627 Civil Rádiózásért Alapítvány 
1011 Budapest, Corvin tér 8.
A magyar nyelv változásai a nyelvújítástól napjainkig-anyanyelvi kurzus és szerkesztett műsor irodalmi szemelvényekkel -Koppenhágától a drótpostáig címmel beszédtechnikai képzés 1,750,000 1,340,000 500,000 Ft
K/4626 Természetes Vészek Közhasznú Egyesület 
1022 Budapest, Bimbó út 3.
"Bőr - hártya" c. színházi produkció 3,368,000 1,560,000 500,000 Ft
K/4625 Rákóczi Szövetség 
1027 Budapest, Szász Károly u. 1.
"Magyar Tanárok és Diákok Találkozója a Magyar Kálvárián" c. tábor 6,300,000 1,500,000 1,200,000 Ft
K/4645 Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület 
1174 Budapest, Klapka u. 4.
Vendégségben Budapesten-Határon túli  
magyar fiatalok találkozója 2009
35,000,000 1,500,000 1,500,000 Ft
K/4654 Kráter Irodalmi és Művészeti Műhely Egyesület 
1114 Budapest, Fadrusz u. 5.
Kazinczy lírája és a magyar verstan megújítása c. konferencia megszervezése és a konferencia anyagának a Polísz folyóirat dupla Kazinczy-emlékszámban való megjelentetés 1,750,000 1,200,000 600,000 Ft
K/4631 Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 
1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26.
"Jól azok írtak, akik mertek" c. programok megvalósítása 493,500 345,450 300,000 Ft
K/4630 CIVERTAN Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Bt. 
1064 Budapest, Izabella u. 69.
250 éve született Kazinczy Ferenc-Szép Magyarország folyóirat tematikus szám megjelentetése 1,946,250 1,496,250 0 Ft
K/4634 Európai Utas Alapítvány 
1062 Budapest, Bajza u. 18.
Orpheus a világban. Beszélgetések Kazincy Ferencről c. két kerekasztal beszélgetés megvalósítása 800,000 550,000 250,000 Ft
K/4635 Bp.Főváros X.kerület Kóbányai Önkormányzat, Pataky Művelődési Központ 
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Meseíró pályázat és Az én mesém 2.c gyűjteményes mesekönyv kiadása 1,993,500 1,000,000 800,000 Ft
K/4636 "Gondolat Kiadói Kör" Kiadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 
1125 Budapest, Kútvölgyi út 9/B.
Leleplezett mellszobor-Nyomozások Kazinczy birtokán c. tanulmánykötet megjelentetése 1,350,000 520,000 500,000 Ft
K/4637 Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ 
8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.
"Diák pódium" c. rendezvénysorozat megvalósítása 600,000 420,000 0 Ft
K/4638 Typotex Elektronikus Kiadó Kft. 
1024 Budapest, Reteg u. 33-35.
"Magyarul Bábelben" c. internetes fórum megteremtése a kortárs magyar és idegen nyelvű irodalmi művek és fordításaik számára 2,025,000 1,350,000 1,000,000 Ft
K/4639 Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség 
1225 Budapest, Angeli u. 13.
"Mennyei Poggyász" c. irodalmi est 100,000 70,000 70,000 Ft
K/4640 Kultúrműhely Alapítvány 
1156 Budapest, Páskomliget u. 47.
Kazinczy-honlap képregény 635,000 445,000 400,000 Ft
K/4641 Budapest Bábszínház 
1062 Budapest, Andrássy út 69.
"Líra és Epika" c. mű színpadra állítása 5,850,000 3,000,000 1,000,000 Ft
K/4643 Sic Itur Ad Astra Egyesület 
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
Találkozások és elválások Kazinczy Ferenc és kora c. szinopszis megjelentetése 866,244 606,244 600,000 Ft
K/4644 Szent József Közhasznú Társaskör 
1011 Budapest, Jégverem u. 6.
Tematikus nagycsaládos tábor a magyar nyelv éve jegyében 300,000 200,000 200,000 Ft
K/4653 Európai Nőgyógyászati Rák Akadémia Alapítvány 
1025 Budapest, Kondorkert u. 8.
A Magyar Orvosi Nyelv c. folyóirat kiadása 3,650,400 1,500,000 500,000 Ft
K/4659 Pannon Írók Társasága 
8900 Zalaegerszeg, Landor hegyi u. 21.
Kazinczy Ferenc zalai íróbarátai és szabadkőműves páholy társai-Műveinek mai olvasata. Emlékkonferencia rendezése és az elhangzott előadások megjelentetése a Pannon Tükör c. folyóiratban 928,000 600,000 300,000 Ft
K/4660 Békés Városi Kulturális Központ 
5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 23/25.
"Szép Magyar Beszéd" anyanyelvápoló kurzus határon túli magyar padagógusok számára c. rendezvény 1,207,000 592,000 500,000 Ft
K/4652 Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás 
7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 9.
"Apáról fiúra" kistérségi mesemondó verseny megrendezése 280,000 196,000 200,000 Ft
K/4651 Nap Kiadó Kft. 
1222 Budapest, Budafoku út 183.
A magyar királyi nemesi felkelés 1809. évi szabályzatai. Az első hivatalos magyar nyelvű katonai szabályzat c. könyv megjelentetése 2,040,000 1,290,000 600,000 Ft
K/4650 Zichy Jenő Általános Iskola 
8143 Sárszentmihály, Fő u. 50.
A Mákvirágok színjátszó és bábcsoport Az égig érő fa című előadásának támogatása 497,650 200,000 200,000 Ft
K/4649 Garay János Gimnázium 
7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9.
A magyar nyelv napja a Magyar tudomány hetén a szekszárdi Garay János Gimnáziumban c. programok megvalósítása 500,000 350,000 350,000 Ft
K/4655 NOK Kiadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 
1055 Budapest, Balassi B. u. 25.
A magyar orvosi nyelv tankönyve c. kötet megjelentetése 7,531,300 1,500,000 1,000,000 Ft
K/4648 Jókai Mór Művelődési Központ 
8500 Pápa, Erzsébet liget 1.
A Magyar Nyelv Éve 2009.  
Pápa közművelődési programok az anyanyelvápolás és nyelvi modernizáció jegyében
660,000 460,000 400,000 Ft
K/4690 Janusz Pannonius Gimnázium 
7621 Pécs, Mária u. 2-4.
"Ectemagyar"-diákszínházi előadás, revü 7+3 képben - utazás a magyar nyelvvel, magyarul 350,000 240,000 240,000 Ft
K/4686 Eszterházy Károly Főiskola, Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Történelmi emlékülés Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója tiszteletére 665,700 300,000 200,000 Ft
K/4647 XIII.kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. 
1131 Budapest, József Attila tér 4.
Nyelvzsonglőr-játékos drámapedagógiai foglalkozások a KÁVA Kulturális Műhellyel 1,422,000 1,100,000 600,000 Ft
K/4646 II.Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár 
3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11.
"Nincs más haza csak az anyanyelv" c. kiadvány megjelentetése 970,000 740,000 500,000 Ft
K/4711 Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva 
9220 Lendva,Fő u. 124
"Muravidéken, a magyar nyelv végvárán" c. rendezvénysorozat megvalósítása 2,620,000 1,500,000 800,000 Ft
K/4632 Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 
4031 Debresen, Angyalföld tér 4.
"Szolgált hazámnak véglehelten is!" c. programsorozat 412,000 280,000 280,000 Ft
K/4633 Kossuth Szövetség 
1119 Budapest, Andor u. 25/a.
"Kazinczy öröksége a reformkori hagyományok ápolásában" c. rendezvények 990,000 690,000 300,000 Ft
K/4710 Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány 
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 58.
"Magyar lagúnák" c. konferencia Darvasi László írásművészetéről 1,150,000 580,000 0 Ft
K/4720 Dajka Margit Művészeti Alapítvány 
1115 Budapest, Sárbogárdi út 4.
Poronty Cirkusz végveszélyben c. verses zenés gyermekelőadás 3,200,000 1,200,000 0 Ft
K/4719 Pro Literatura Alapítvány 
1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.
Bábel Tour Budapest Transzfer Nemzetközi Írófesztivál 2009. 2,126,000 1,488,200 700,000 Ft
K/4718 József Attila Általános Művelődési Központ 
5440 Kunszentmárton, Kossuth u. 16.
"Ha már édes anyanyelv, fektesse két vállra a látást, táncoltassa meg a hallást, tréfálja meg az elmét, csapja be a szívet" c. művészeti produkciók és közművelődési rendezvények megvalósítása 570,000 399,000 400,000 Ft
K/4730 Komáromi Zsidó Hitközség 
94501 Komárno, Eötvösa u. 15.
"Magyarok voltak ők is" c. programok megvalósítása 1,160,000 600,000 500,000 Ft
K/4729 Spolok ANIMA Társaság 
82103 Bratislava, Komárnická u. 20.
"Nyelvünk és hagyományaink őrzői 2009-ben" c. előadássorozat megvalósítása 1,000,000 700,000 300,000 Ft
K/4728 Magyar Napló Kiadó Kft. 
1062 Budapest, Bajza u. 18.
"Adjunk tanítást: Fényt! Ha jól lehet, jól; Ha nem lehet jól, úgy amint lehet" c.  Kazinczy összeállítás a Magyar Napló folyóirat októberi számában 1,688,000 1,000,000 600,000 Ft
K/4693 Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület 
24000 Subotica, Petőfi Sándor u. 8.
Szól néked ez itt magyarul - Zenés irodalmi barangolás középkori nyelvemlékeink nyomában a Délvidéken 500,000 350,000 350,000 Ft
K/4691 Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány 
4225 Debrecen, Nagyszentgyörgy u. 65.
"Dea Debrecen" Kazinczy és Csokonai barátsága c. színházi műsor 2,800,000 1,960,000 1,000,000 Ft
K/4717 Városi Művelődési Központ és Könyvtár 
5435 Martfű, Mártírok útja 1.
A Magyar Nyelv Éve - 2009 c. programok 434,000 303,000 300,000 Ft
K/4709 Cimbora Alapítvány az Egészséges és Kulturált Gyermekekért 
1054 Budapest, Szabadság tér 17.
Nyelvanalízis - Nyelvészeti, irodalmi programsorozat és televíziós műsor fiataloknak 6,870,000 4,650,000 3,000,000 Ft
K/4695 Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért 
1134 Budapest, Gidófalví u. 29.
Kazinczy Ferenc és kora országos történelmi vetélkedő 1,005,000 300,000 300,000 Ft
K/4694 Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 
24000 Subotica, Trg Lajosa Kossutha 4.
A XVI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok c. rendezvénysorozat 585,000 370,000 370,000 Ft
K/4670 Osiris Kiadó 
1053 Budapest, Egyetem tér 5.
Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója-Pályám emlékezete c. kötet megjelentetése 3,290,000 1,400,000 1,000,000 Ft
K/4669 Raguly Társaság 
1068 Budapest, Benczúr u. 33.
Kazinczy nyomdokain a nyelvújítástól a mai nyelvtervezésig c. program és konferencia kötet megjelentetése 1,593,750 1,115,850 600,000 Ft
K/4666 Argumentum Kiadó, Tudományszervező és Szolgáltlató Kft. 
1085 Budapest, Mária u. 46.
Bíró Ferenc: A legnagyobb pennaháború. Kazinczy Ferenc és a nyelvkérdés c. könyv megjelentetése 3,794,472 1,500,000 1,200,000 Ft
K/4667 Cédrus Művészeti Alapítvány 
1136 Budapest, Pannónia u. 6.
A Napút folyóirat tematikus emlékszáma 1,380,000 840,000 500,000 Ft
K/4665 Jókai Mór Városi Könyvtár 
2900 Komárom, Táncsics Mihály u. 10.
"Nyelvjáték" c. vetélkedő megvalósítása 244,000 152,000 150,000 Ft
K/4664 Jászai Mari Színház, Népház 
2800 Tatabánya, Népház u. 5.
Behajtani szabad! (avagy Vörösmarty Mihály: Szorongós Orfeum és Peer Krisztián: Csongor és Tünde) c. színházi előadás megvalósítása 6,250,000 4,100,000 1,000,000 Ft
K/4663 Országos Katolikus Rádió Alapítvány 
1071 Budapest, Városligeti fasor 45.
"Nyelvünk erdőzúgását hallgatva" c.  
rádiós irodalmi program
6,975,150 4,882,605 2,000,000 Ft
K/4662 Magyar Nyelvtudományi Társaság 
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.
Anyanyelv-pedagógia konferencia - Anyanyelv-tanítási ötletpályzat c. programok megvalósítása 1,500,000 1,050,000 1,000,000 Ft
K/4661 Fiatalok Mindenkiért Alapítvány 
8313 Balatongyörök, Petőfi u. 1.
"Rendhagyó Irodalomóra a Misztrál együttes  
közreműködésével három Gimnáziumban
480,000 336,000 0 Ft
K/4715 Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 
1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
"Kazinczy-emlékek nyomában Érsemlyéntől-Széphalomig" c. fotó-dokumentációs előadás és kiállítás megvalósítása 572,000 440,000 300,000 Ft
K/4716 Anyanyelvápolók Szövetsége 
1053 Budapest, Károlyi Mihály tér 16.
Az anyanyelvi pályázat díjnyertes résztvevőinek szerkesztett kiadása 1,300,000 1,000,000 1,000,000 Ft
K/4713 Csodaceruza Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. 
1074 Budapest, Alsó Erdősor 34.
"Anyanyelvi nevelés és gyermekirodalom" c. Csodaceruza folyóirat megjelentetése 1,470,000 990,000 600,000 Ft
K/4712 Gelsei Petőfi Sándor Emlékkönyvtár 
8774 Gelse, Kossuth Lajos u. 88.
"Nyelvében él a nemzet.." c. anyanyelvi napok megrendezése 155,500 108,850 110,000 Ft
K/4770 Artopolis Művészeti és Kulturális Egyesület 
1088 Budapest, Krúdy Gyula u. 2.
Göttinger Pál - Zombola Péter: Mindenütt jó c. előadás bemutatása 4,480,000 3,000,000 1,000,000 Ft
K/4766 Városi Művelődési Központ és Könyvtár 
8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 2.
"Nyelvünk ízei" c. kiadvány megjelentetése 483,115 338,000 300,000 Ft
K/4778 TINTA Könyvkiadó 
1116 Budapest, Kondorosi út 17.
Körkérdés az anyanyelvről c. kötet megjelentetése 900,000 600,000 0 Ft
K/4777 Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány 
2030 Érd, Balatoni u. 52.
Gazdag Péter: Ilona című kortárs mű ősbemutatójának előadása 6,500,000 3,750,000 1,000,000 Ft
K/4776 Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület 
1132 Budapest, Visegrádi u. 60.
"Kazinczy nyelvújító és szabadkőműves" c. konferencia megrendezése 914,000 650,000 0 Ft
K/4775 Noszlop Község Önkormányzata 
8456 Noszlop, Dózsa Gy. u. 45.
"Nyelvében él a nemzet" c. programok megvalósítása 422,900 296,000 300,000 Ft
K/4782 Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Nonprofit Kft. 
1141 Budapest, Szugló u. 178.
Éljünk újra Kazinczy korát! - internetes figyelemfelkeltő és interaktív nyelvi programok 2,150,000 1,500,000 1,500,000 Ft
K/4783 Magyar Szemiotikai Társaság 
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
A nyelvújítás jelvilága c. tanulmánykötet megjelentetése 2,150,000 1,500,000 700,000 Ft
K/4772 Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület 
2072 Zsámbék, Etyeki u. 2.
Határon Túli Magyar és Hazai Amatőr Színjátszók XVIII. Fesztiválja c. program 2,966,000 1,150,000 1,000,000 Ft
K/4773 Két Zsiráf Kft. 
1036 Budapest, Lajos u. 42.
"Vegyük a nyelvünkre!" c. 5 részes cikksorozat megjelentetése a Zsiráf diákmagazinban 2,200,000 1,500,000 700,000
K/4767 Ajkai Konzervatív Klub 
8400 Ajka, Széchenyi u. 73.
"Anyanyelvünk története" c. előadás megvalósítása 570,000 399,000 0 Ft
K/4768 Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár 
9900 Körmend, Berzsenyi u. 11.
"Mese-Vár" programsorozat. A nyelvi és kulturális hagyományok megjelentetése, ápolása a meséken keresztül. 1,240,000 868,000 500,000 Ft
K/4785 Nemzetek Háza, Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége 
8258 Badacsonytomaj, Római út 69.
Finnugor irodalmak kölcsönös fordításai  
-magyar irodalmi művek fordítása finnogor nyelvre 
-finnugor népek irodalmainak fordítása magyar nyelvre c. kötet megjelentetés
1,450,000 1,000,000 1,000,000 Ft
K/4786 Lendva Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség 
9220 Lendva-Lendava, Malom u. 6.
"Anyanyelv a kétnyelvűségben a Muravidéki Magyarok identitásának a tükrében c. konferencia megvalósítása 2,534,400 1,500,000 1,000,000 Ft
K/4787 Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 
3170 Szécsény, Haynald L. u. 11.
"A jövőben tovább éljen a múlt" c. programsorozat 1,620,820 1,235,820 500,000 Ft
K/4779 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 
3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.
XI. Országos Közművelődési Telematikai Konferencia megrendezése 1,600,000 800,000 800,000 Ft
K/4769 Misztrál Fesztivál Alapítvány 
2626 Nagymaros, Arany J. u. 3.
"A Magyar nyelvi kultúra ápolása a VII. Regejáró Misztrál fesztiválon c. program 1,834,000 1,094,000 800,000 Ft
K/4771 Orlai Petrics Soma Kulturális Központ 
5650 Mezőberény, Fő út 6.
"Csak az ember olvas" c. rendezvénysorozat 
-író-olvasó találkozó 
-"Kazinczy és kora" vetélkedő
125,000 87,500 80,000 Ft
K/4784 Budapesti Művelődési Központ 
1119 Budapest, Etele út 55.
Jót s jól! Színházi, irodalmi programok,  
előadássorozatok megvalósítása
900,000 620,000 500,000 Ft
K/4774 Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége 
88011 Ungvár, Gagarin u. 42/1.
"Biccen a szó már a száj szögletében" c. író-olvasó találkozó és anyanyelvi vetélkedő megvalósítása 1,050,000 700,000 700,000 Ft
K/4616 Teátrum Színházi Polgári Társulás 
94501 Komárno, Hársfa u. 1.
Pruzsinszky Sándor: Marczibányi-ház drámai vízió 2,095,000 1,434,000 1,000,000 Ft
K/4818 Művelődési Központ és Városi Galéria 
6640 Csongrád, Szentháromság tér 8.
"Szólj, s ki vagy, elmondom!" zenés irodalmi  
műsor megvalósítása
195,000 150,000 150,000 Ft
K/4820 Sárospataki Református Kollégium, Tudományos Gyűjteményei 
3950 Sárospatak, Rákóczi u. 1.
Kazinczy Ferenc a kollégiumi diák c. konferencia megrendezése 560,000 392,000 400,000 Ft